Négy gyermekünk van. Mára már felnőttek és ők is szülők, de a mai napig felteszik nekünk a fiatal édesanyák a kérdést: “Ti hogyan éltétek túl a nyarat?”
Kend be magad naptejjel! Ne igyál hideg üdítőt! Vigyázz magadra kicsim! - Sok-sok intelem, aggódás, pedig nem történik semmi különös, csak táborozni indul a gyerkőc. Mire készüljünk fel együtt a tábor előtt, hogy tényleg szép élmény legyen?
Nemrégiben megjelent néhány hír arról, hogy ártalmasak-e a naptejek, illetve hogy mennyire problémás a napozás. Fontosnak tartjuk, hogy ennek kapcsán rögzítsünk néhány tényt.
A Green Holiday leállása, mint az idei legfrissebb utazási irodai csőd, nyár közepén sok leendő utazóban bizonytalanságot keltett, hogy vajon a maguk által választott utazásszervező nem megy-e tönkre. Utánajártunk, hogy mikre érdemes figyelni utazási irodánál való foglalás esetén.
A nyári szünidő alatt otthon, vagy az üdülés idején is érdemes rengeteg játékot kipróbálni a gyermekekkel. A kertben, a strandon és a lakásban is választhatunk olyat, ami fejleszti a gondolkodást, a memóriát, a figyelmet, a logikai képességet, az egyensúlyérzéket, a téri irányok azonosítását, vagy a szem-kéz koordinációt az óvodásoknál, kisiskolásoknál. Tippek unalom ellen.
Kezdődik a 11 hetes nyári iskolai szünidő: a gyerekek örülnek, a szülőknek viszont sok fejtörést okoz, hogy milyen programokkal töltsék ki a tanévkezdésig hátralévő időszakot. Az alábbiakban gyermekanimátor segít okosan megtervezni a vakációt.
Nincs annál rosszabb, mint amikor egy váratlan betegség beárnyékolja az oly rég várt családi nyaralást vagy kirándulást. Némi felkészüléssel azonban nagy eséllyel megelőzhetjük, hogy a kikapcsolódásra szánt idő a négy fal között teljen. A K&H gyógyvarázs a gyermekek egészségének elkötelezett támogatójaként összegyűjtötte a leghasznosabb tippeket, amelyekkel a nyaralás valódi élmény lehet az egész család számára.
Olyan helyre mentek a babával vagy kisebb gyerkőccel, ahol nem lesz neki megfelelő ágy? Akkor bizony szükségetek lehet utazóágyra. Na de milyet vegyél vagy kölcsönözz? Hasznos infók jönnek a döntésed meghozatalához.
A kirándulás, kimozdulás a kisbaba érkezése után már nem is olyan egyszerű feladvány. Elég a hétköznapokkal megbirkózni, nehezen szánja rá magát a család, hogy útra keljen. Főleg, ha nincs is tűző napsütés és kirándulóidő. „No meg a gyerkőc pici még, úgysem sokat fog fel belőle.” Ezen utóbbiban mi nem hiszünk, és egyébként is elég nyugtalanok vagyunk, így számos élményt gyűjtöttünk már be 1,5 és 3 éves porontyaink társaságában.
Megoszlanak a vélemények, hogy kell-e lista, vagy sem. Nálunk sem volt ez másként, egészen idén nyárig, amikor is már négyen indulunk el: egy lassan 6 éves fiúval és egy 9 hónapos leányzóval, így nem akarok „kockáztatni”. A férjem korábban minden utazás előtt elővette az évek során tökéletesre fejlesztett utazási listáját és szisztematikusan végigment rajta, majd az adott útra „szabta” a mennyiségeket. Ezzel szemben én: 11 évnyi kollégista tapasztalatommal a hátam mögött fejből oldottam meg ezt, és ez is nagyon jól működött.
A nyári melegben szívesen hűsölünk a vízparton vagy a medence szélén, de a strandolás nem csak vidámságot, hanem veszélyeket is tartogat. A fülbe számos módon kerülhetnek kórokozók, ami fájdalommal, sőt akár lázzal járó gyulladást is okozhat.
Fogyasztóvédelmi mobilalkalmazással segítik a külföldre utazókat: a 25 nyelven elérhető ECC-Net: Travel a külföldön előforduló fogyasztóvédelmi problémák megoldásában segít - mondta az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Európai Fogyasztói Központjának (EFK) vezetője.
A nagy hőség hatására a szervezetünkben különböző rendellenességek léphetnek fel. Vészjelzések: fejfájás, rosszullét, szédülés, szapora szívverés, eszméletvesztés.
A gyerekek nyáron felszabadultabbak, sokszor úgy érezzük nehezebb velük. Mi is lazítanánk egy kicsit a szabadság ideje alatt, de porontyunk minden időnket, energiánkat leköti. Néhány egyszerű szabály bevezetésével sokat könnyíthetünk az egész család életén.
Végre itt a várva várt vakáció, megérkezett az első hőhullám is. Hogy az első nyári élmények ne végződjenek hólyagos bőrrel és napszúrással, emlékeztetőül összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat!
A strandolás, fürdőzés a nyári hónapok legkedveltebb szabadidős tevékenységei. A vakáció idején kicsik és nagyok egyaránt szívesen múlatják az időt a vízparton.
A tavaszi időszakban az időjárás kedvező feltételeket teremtett a vérszívók túléléséhez és nagyarányú elszaporodásukhoz. Mérések támasztják alá, hogy az elmúlt öt év alatt mintegy megtízszereződött a kullancsok száma.
Akárcsak minket, felnőtteket, a gyerekeket is alaposan megterhelik a „dolgos” hétköznapok. Már a kisebbeknek, a kisóvodásoknak is meglehetősen beszabályozott időbeosztás alapján telnek a mindennapjaik. Az életkoruk előrehaladtával a gyerekeknek is megszaporodnak a kötött programjaik, ezek napi időtartama is egyre nő, miközben a szabadidőre fordíthatóé csökken.
Több éve foglalkozunk gyerekek és családok nyaraltatásával, táboroztatásával a horvát tengerparton, Tribunjban. A szállás igényesen kialakított, jól felszerelt négyszemélyes faházakban van. A személyzet tapasztalt szakemberekből áll, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy a táborozók, nyaralók szép emlékekkel térjenek haza.
Itt a Vágatlan Május! Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A nemzetközi kezdeményezés még 2019-ben Angliából indult, célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is.
Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.